Budapesti mobilitás: 2019. október 15-18.

”The visually-impaired and me”

Az Entrepreneurial Young Citizens of Modern Europe c. Erasmus+ projektünk harmadik
mobilitását iskolánk rendezte. 24 diákot és 6 tanárt vártunk a rendezvényre. Mivel az eddigi
magyar résztvevők idén utolsó évesek és lefoglalja őket a szalagavatóra való felkészülés,
szeptemberben a 9.d tanulói csatlakoztak a projekthez.

Október 13-án érkeztek meg Đakovo-ból a horvát vendégek, akik 2 nap szabadprogrammal és
városnézéssel hangolódtak a munkára. A częstochowai lengyel és a málagai spanyol csoport
14-én foglalta el szállását. 6 külföldi diákot magyar családok láttak vendégül, a többiek az
Ipar utcai hostelben szálltak meg.

Az első napon a kerület esélyegyenlőségi referense fogadott minket a Bakáts téren a
házasságkötő teremben. Ezután az iskolában az igazgató úr köszöntötte a vendégeket, akik
körbejárták az épületet. Egy ismerkedős játék után minden csoport bemutatta a várost és
iskolát, ahonnan érkezett, valamint beszámolt arról a munkáról, amit a minivállalkozásaik
végeztek tavaly április óta. A napot a vakság témára való ráhangolódással zártuk: a
résztvevők sötét szobákban vakon plüss állatokat rajzoltak, és zöldségeket valamint
gyümölcsöket próbáltak felismerni. Legtöbbjük szerint a rajzolás és a nevük leírása nagyon
nehéz volt. Többen pedig összetévesztették a cukkinit a kígyóuborkával 🙂

A második napon a Vakok Intézetében érzékenyítő tréningen vettek részt a diákok, vagy
iskolánkban ismerkedtek a helyi Lámpás Klub tagjaival. Természetesen a vakvezető kutyusok
simogatása nem maradhatott el. Csatlakoztak hozzánk a német diákcserések is, és együtt
kipróbáltuk a vak fogócskát, vak bújócskát, vak focit és a csörgőlabdát is. Utóbbi igazán
nehéznek bizonyult. A marketing workshopon megtanulták, hogy a helyes kommunikáció
növeli az eladás sikerességét. Különböző technikákkal megpróbálták eladni az előző napon
készített rajzaikat. Még arra is volt időnk, hogy a sötét konyhában vakon szendvicset
készítsenek, és a sötét fürdőszobában vakon szemceruzával szivecskét rajzoljanak egymás
kezére és megtalálják a sampont. Utóbbi nagy kihívás volt, hiszen a samponos flakon
könnyen összetéveszthető a tusfürdővel, testápolóval vagy a szájvízzel 🙂 A napot egy
látványos néptáncbemutatóval zártuk, amit tánctanítás követett.

A programot a Nem adom fel Alapítvány érzékenyítőjével folytattuk. A diákok gyengénlátó,
vak, mozgássérült, siket és autista állomásokon ismerkedhettek a fogyatékkal élőkkel.
Délelőtt 8 vak és látássérülttel ismerkedhettek össze. Kb. 50 perces interjút készíthettek a
vendégekkel, hogy jobban megismerjék nehézségeiket, megértsék őket. Délután egy
kollaboratív online újságot hoztak létre. Ez az újság a mobilitás egyik terméke. Az újság
vakokról szóló filmek kritikáit, vakokat szerepeltető képregényeket és vakok segítésének
útmutatóit tartalmazza.

A mobilitást városnézéssel zártuk. Ellátgattunk a Mátyás templomba, a Halászbástyához és a
várba, átsétáltunk a Lánc-hídon, a Duna-parton megálltunk a cipőknél és megemlékeztünk az
áldozatokról, majd a Parlamentben angol nyelvű idegenvezetéssel megtekintettük a Szent
Koronát és számos lenyűgöző termet, folyosót, lépcsősort. Ajándékvásárlás után a horvát
vendégek hazaindultak. A lengyelek 19-én szombaton reggel, a spanyolok pedig egy kis
hajókázás és Margitszigetes séta után délután repültek haza. Reméljük, a résztvevők
angoltudása sokat fejlődött, és folyékonyabban beszélnek angolul a programnak

köszönhetően. Bízunk abban, hogy fejlődtek kommunikációs, interperszonális, digitális
készségeik, valamint közvetlen tapasztalattal gazdagodtak a vakok életéről, és sok
gyengénlátóval ismerkedtek meg. Biztosan sok új barátot szereztek, és jó lenne, ha
kapcsolatban maradnának. Legközelebb áprilisban találkozunk Spanyolországban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fill out this field
Fill out this field
Adjunk meg egy valós email címet.

Menü