Iskolánk hagyományosan meghirdette 647 budapesti és környékbeli iskolában a nyolcadikosoknak szóló gazdasági vetélkedőnket.
A vetélkedőt a közgazdasági szakmai munkaközösség tagjai nevében Czimmer Julianna tanárnő szervezte meg.
Az elődöntő során a legjobb hét csapat jutott be a döntőbe. Sajnos közülük csak három csapat tudott megjelenni a versenyen egyéb elfoglaltságaik miatt.
A döntőt 2017. november 22-én tartottuk iskolánk Dísztermében. A megjelent diákok nagyon ügyesek voltak, fej-fej mellett haladtak a feladtok megoldása során.
A legjobb teljesítményt a csomádi Esztergály Mihály Általános Iskola csapata nyújtotta.
Minden résztvevőnek gratulálunk a sikeres szereplésért.
Képek a versenyről itt.