Nem adom fel Alapítvány – február, március
Az alapítvány munkatársai, tapasztalati szakértői ismét iskolánkban jártak. Mozgásukban korlátozottak, siketek, és egy siket-vak hölgy érzékenyítették a diákokat, akik, reméljük, most is életreszóló élménnyekkel gazdagodtak.
Projektnapok – február 5-6.
A kilencedikes osztályok közül hárman ismét a vakság témáját dolgozták fel a projektnapokon. Megismerkedtek pár szembetegséggel valamint vak hírességekkel, kiselőadásokat tartottak egymásnak, filmeket néztek, ellátogattak a Láthatatlan Kiállításra, érzékenyítő tréningeken vettek részt, és még egy paralimpiai sportágat, a csörgőlabdát is kipróbálhatták a 11.a-soknak köszönhetően.
Az önkéntesség napja – december 5.
Iskolánk az International Voluntary Day keretében rendezte meg a decemberi jótékonysági vásárt. Diákjaink (videó)interjúkat is készítettek olyan diáktársaikkal, akik közösségi szolgálatot végeznek a környezetvédelem területén vagy a fogyatékkal élőknek segítenek. Ezek az e-twinning oldalunkon olvashatóak, nézhetőek meg. Köszönjük, hogy a 12.d tanulói ismét nagyon látványos faliújsággal készültek a jeles napra.
Jótékonysági vásár – december 3.
Az Erasmus+ projektünk egyik célja a társadalmi vállalkozások megismerése és kicsiben való leképzése. Iskolánk egyik társadalmi vállalkozása, a Blind Date minivállalkozás jótékonysági vásárt szervezett a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola támogatására. Karácsony előtt advent kezdetén papírhulladékból sokféle ajándéktárgyat készítettek a 9.d, 12.d és 9.b diákjai. Miután elkészültek, meghirdették a vásárt, és 100-300 Ft-ért árulták az ajándéktárgyakat, üdvözlőkártyákat,…
Magyarország–Harmadik mobilitás
Budapesti mobilitás: 2019. október 15-18. ”The visually-impaired and me” Az Entrepreneurial Young Citizens of Modern Europe c. Erasmus+ projektünk harmadik mobilitását iskolánk rendezte. 24 diákot és 6 tanárt vártunk a rendezvényre. Mivel az eddigi magyar résztvevők idén utolsó évesek és lefoglalja őket a szalagavatóra való felkészülés, szeptemberben a 9.d tanulói csatlakoztak a projekthez. Október 13-án…
A fehér bot világnapja (október 15.)
A fehér bot világnapja alkalmából A Ferencvárosi Lámpás Klub a Ferencvárosi Önkormányzattal együtt október 7-én egy pazar ünnepi műsort szervezett az FMK-ban. Megtiszteltetés, hogy iskolánkat is meghívták a rendezvényre, ahol Agárdi Szilvia látássérült művésznő is fellépett. A 10.c-ből Nitti Alexa és Pfendert Anna mazsorett táncot mutattak be. Köszönjük, hogy képviselték iskolánkat! További képek: a Blind…
Erasmus napok (október 10-12.)
Idén sem regisztráltunk az Erasmus napok hivatalos oldalán, de csatlakozunk a kezdeményezéshez. A jeles napok keretében új tagokat toborzunk a minivállalkozásainkhoz. A facebook csoportok segítségével többet tudhattok meg a vakok és gyengénlátók, valamint a Down-szindrómások életéről. Csatlakozz Te is!   
Európa nap (május 9.)
A horvát, lengyel és spanyol diákokkal együtt ünnepeltük meg az Európai Unió születésnapját. A tanulók quizizz és kahoot kvízekkel tesztelték, hogy mennyit tudnak Európáról. A kilencedikesek elénekelték az Örömódát is, ami az Európai Unió himnusza.
Lengyelország — Második mobilitás
2019. április 8-a és 13-a között Częstochowa-ban jártunk. 10 diáknak volt lehetősége, hogy az Erasmus program mobilitásán részt vegyen Lengyelországban. Öten családoknál, öten pedig hotelben szálltak meg. Újra találkoztunk a horvát, spanyol és lengyel barátainkkal. A barátságos fogadtatás és az ismerkedős játékok után sok programon vettünk részt. Témánk a helyi társadalmi vállalkozók voltak. Ellátogattunk egy…
3/21 A Down-szindróma világnapja – március 21.
A Downstage (Előtérben a Downosok) minivállalkozás a szünetekben érzékenyítő kampányt rendezett a diákoknak. A 11.ac-s diákok szórólappal, kiselőadással, online quiz-zel és csokival várták az érdeklődőket. Nekik köszönhetően kb. 100 diákunk és 7 tanárunk került közelebb a Downosokhoz: megtudták, hogy miért március 21-én van a világnap, hogy mi jellemző a szindrómára, és hogy a Downosok is…