Dobó Zalán – „Jó tanuló, jó sportoló” díjazott a 2025/2026-os tanévben
A 2026/27-es tanév megnyitóján a Tanoda Jobbító Akadémia kuratóriuma döntése alapján a rangos „Jó tanuló, jó sportoló” díjat Dobó Zalán, iskolánk 10. d osztályos tanulója, az FTC Kézilabda Akadémia kapusa vehette át.
Zalán kitűnő tanulmányi átlagával és kiemelkedő hazai, illetve nemzetközi sporteredményeivel érdemelte ki az elismerést, tökéletes példát mutatva a tanulás és az élsport összeegyeztethetőségéről.
Kiemelkedő sporteredmények
Zalán az államilag támogatott kézilabda akadémiák kiválasztó programja után nyert felvételt az FTC Kézilabda Akadémiára. Fiatal kora ellenére rögtön egy korosztállyal feljebb, a Fiú U18 I. osztályban kezdte meg ferencvárosi pályafutását, amellyel a 2025/2026-os szezonban országos bajnoki címet szerzett. Tehetségét igazolja, hogy ebben az idényben már bemutatkozhatott a Férfi U20-as, valamint a felnőtt NB I/B másodosztályban szereplő akadémiai csapatban is. A hazai sikerek (1. Soroksár-Pler Cup 1. helyezés) mellett nemzetközi szinten is bizonyított: a Kanyó Memorial tornán 3., a Budapest válogatottal a négyváros tornáján 2. helyezést ért el, valamint két felkészülési mérkőzésen a férfi serdülő válogatottban is pályára lépett.
Példaértékű helytállás és szorgalom
Edzői egybehangzóan céltudatos, fegyelmezett és alázatos sportolóként jellemzik, akinek munkamorálja példaértékű, pozitív hozzáállásával pedig társait is folyamatosan motiválja.
Osztályfőnöke kiemeli, hogy Zalán ritka kivételként, tökéletesen hangolja össze az élsportot az iskolai kötelességekkel. A feszített tempó, a budapesti kollégiumi lét és a rengeteg edzés ellenére a tanórákon maximális figyelemmel vesz részt, dolgozatait és az anyagot mindig precízen pótolja. Az iskolában vidám és barátságos, humorával a szünetekben is jó kedvre deríti társait. Kiemelkedő teherbírását és szerénységét jól mutatja, hogy a kitűnő bizonyítvány és a sport mellett a hétvégenként az otthoni mezőgazdasági munkákból is zokszó, panaszkodás nélkül kiveszi a részét.
Dobó Zalán elhivatottsága, szorgalma és szerénysége maximálisan méltóvá teszi őt a „Jó tanuló, jó sportoló” címre. Céljai eléréséhez további sok sikert kívánunk!
__________________________________________________________________________________________________________________________________
>> Tanoda Jobbító Alapítvány – Menta Piknik <<