A Rákóczi Szövetség pályázatával Székesfehérvárra és Pákozdra látogattunk 2022.március 10-én a 11. évfolyam diákjaival.
Az utazásunk első állomása Székesfehérvár volt. Sétánk közben útba ejtettük az 1848-as szabadságharchoz köthető helyszíneket: ellátogattunk a Petőfi parkba Petőfi szobrához, Jubál Károly emléktáblájához és a Fekete Sas Kávézóhoz, ahol a haza hívei gyülekeztek. Ezen kívül megálltunk a Vörösmarty Színház előtt, ahol a szabadságharc idején élő költőről emlékeztünk meg, valamint megtekintettük a városközpont egyéb látványosságait: Huszár szobor, Bartók Béla tér, Mátyás király szobor, Városháza, Romkert, Országalma díszkút.
Második állomásunk a pákozdi Katonai Emlékpark volt, ahol tárlatvezetéssel 2,5 órát töltöttünk. Nemcsak a forradalom eseményeihez köthető pákozdi csatáról, huszárokról, korabeli katonai viseletről, fegyverekről hallottunk, hanem a világháborúkról, magyar csatákról, modernkori békefenntartásról is sok újat tanultunk. A diákok kipróbálták a repülőgép szimulátort, fegyverekkel fényképezkedhettek, láttak gránátokat, sétálhattak lövészárokban, és jártak katonai barakkban is.
Kirándulásunkat a Miskahuszár szobornál zártuk, ahol elénekeltünk egy Kossuth nótát.
A 11. évfolyamos diákok a buszon utazás közben a forradalom és szabadságharc eseményeit összefoglaló játékos quizben vettek részt, ami még jobban elmélyítette bennük az 1848-49-es történéseket.
Nagyon emlékezetes napot tölthettünk 1848-as helyszíneken. Meggyőződésünk, hogy a diákok maradandó tudást szereztek, és ez a kirándulás hozzájárul majd a sikeres történelem érettségihez. Reméljük, a történelemhez, nemzeti összetartáshoz, hazaszeretet elmélyítéséhez, katonai szolgálathoz való hozzáállásuk is javult. Köszönjük szépen a Rákóczi Szövetség támogatását.